2015. augusztus 3., hétfő

Az új életünk kulcsai

A facebook oldalamon már egy ideje hergelem a követőimet egy nagy terv leleplezésével, amire készülök és most végre eljött az idő, hogy bátran írjatok is róla egy bejegyzést!
Sajnos blogolni továbbra sincs elég időm, de most úgy éreztem írnom kell, mert nagyon izgatott vagyok a rám váró feladatoktól és szeretnélek benneteket beavatni végre a részletekbe! Már nálam vannak a kulcsok, Gubanc Gabi fantasztikus kulcstartót készített hozzá, így itt az idő, hogy végre valósággá válljon az álom...

Még év elején írtam egy bejegyzést arról, hogy ebben az évben miket is szeretnék megvalósítani... Nos, több pont azóta pipálva lett, amire nagyon büszke vagyok, de volt ott egy fél mondat, amit szinte csak úgy megemlítettem, hisz én sem gondoltam, hogy valaha megvalósulhat, pedig ez a legnagyobb dolog, amit én elérhetek a készségeimnek köszönhetően! És most valósággá vált...
(Tanulság: ne fogadamakat tegyetek újév napján, hanem írjatok le célokat!)

Miután elküldtek a munkahelyemről, át kellett gondolnom, hogy merre tovább és pár hónapos gyötrelem után megszületett a döntés, hogy önálló lábakra állok és vállalkozóként folytatom tovább a tevékenységemet! Részben a gyerekek miatt, hisz olyan munkát szeretnék, ami lehetővé teszi, hogy mellettük legyek, amikor csak kell, másrészt meg nem szerettem volna egy munkahely miatt sem feladni az AgnesSdesignt, hisz ez szerelemunka a javából, erről nem mond le csak úgy az ember! Meg aztán, az sem mindegy, hogy ki az ember főnöke és csak remélni merem, hogy én jó főnököm leszek:)

A vásárlóim egyre gyűltek, így egyre kevesebb hely maradt a lakássban, hisz mindenhol az alapanyagok hevertek  már, illetve a leglehetetlenebb időpontokban kellett fogadnom őket a lakásomban, ami sem nekik, sem nekem és acsaládomnak nem volt volt kényelmes! Az ebédlőasztalon hónapok óta nem tudunk normálisan enni, a kicsi székén is dobozok vannak, meg az az igazság, hogy kezdett szűk lenni a lakás! Én társasági ember vagyok és bár szeretek egyedül lenni, azt azért nem terveztem, hogy akkor mostantól csak a lakásban leszek egyedül és kócosan, melegítőben és alkotok egész nap, mint valami zizzent művész (itt kérek elnézést a zizzent művészektől:)! Meg aztán azt is gondoltam, hogy a termékeimet is többen megismerhetik, ha nem csak itthon tárolom őket és a facebookon posztolgatok! Bár kényelmes és biztonságos volt a mézmocsárban ülni, nekem szükségem van új kihívásokra, feladatokra, lépnem kellett tehát!
Férjjel sokat filóztunk, mire megszületett a nagy döntés: üzletet nyitok!!!!

Na, de nem akármilyen üzlet lesz ez ám: kézműves bolt, műhely és vintage kávézó egyben. Na? 
Hogy miért egyszerre ennyi minden? Bevallom, anyagilag csak úgy látom a hosszú távú jövőt, ha nem csak egy feladatra koncentrálok, hanem több dolgot viszek egyszerre. Nagyon, nagyon kitoltam így magammal, hisz így sokkal több a kiadásom és rengeteget kell majd dolgoznom, de csak ebben a hármasban tudom magam elképzelni, így lesz kerek (vagy pöttyös) a történet.

A boltban terveim szerint, kizárólag kézműves ajándéktárgyakat lehet majd kapni, amelyeket hazai,  főként kisgyermekes anyukák készítenek- köztük többek között én is -, valóban kézzel és szeretettel, igényes termékek és egyediek és illenek a bolt hangulatához!

Lesznek alapanyagok is, főként dekupázs és trenszfer technikákhoz, de ezt majd kivárom, hogy mire és mennyire van igény, mert nincs túl sok helyem, mindent jó meg kell majd gondolnom!

Mivel lesznek alapanyagok is, így adja magát, hogy bizony leszenk WorkShopok, esetünkben műhelyfoglalkozások is, ahol lesznek meghívott alkotóim, de jómagam is szeretnék továbbra is alapozó foglalkozásokat tartani!

A kis műhelyem is a boltban lesz kialakítva, a pult végében, de egy nagyobb polccal elakarom majd választani a vásárlóktól, mert alkotni magamban szeretek, ugyanis ha néznek, akkor általában szakad a szalvéta, folyik a festék stb. :)

Lesz egy vintage hangulatú kávézó is, mert szeretnék egy olyan helyet a városban, ahol szép és hangulatos környezetben kicsit meg lehet majd pihenni, fel lehet frissülni egy jó kávétól, szerelmet lehet vallani és sírni, ha épp attól lesz könnyebb! Városunkból amúgy is nagyon hiányzik már egy ilyen jellegű hely, ahová csakúgy be lehet ülni és egy jót lehet beszélgetni! 
 Régi bútorokat fogok majd felújítani, megszépíteni és egy olyan kis milliőt fogok kialakítani, ahol valóban ki lehet kapcsolódni és úgy érezhetjük, hogy ezt a kávét most igazán megérdemlem! A festéshez a Dekor Soft paint színpalettájáról válogattam és ígérem, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy nagyon szép legyen a bolt is és a kávézó is!

Januárban kezdtem el nézelődni üzlethelyiség ügyében, végül május végére született meg a döntés! Az első, amit kinéztem, jobb lett volna, mert 3 helyiségből állt, karakteres, régi épület, lehetett volna kiülős részt csinálni és jobban szem előtt lett volna, viszont olyan rossz állapotban volt, hogy a felújítását sajnos nem tudtuk anyagilag bevállalni! Miközben ezen szomorkodtam, egy gyors döntés következtében megnéztem egy másikat is és amikor megláttam, hogy van felső szintje, olyan kis kuckós, akkor már sejtettem, hogy jó lesz ez nekem:) Lent hatalmas ablakai vannak, amitől nagyon hangulatos, fent pedig kitudok majd alakítani egy olyan milliőt, ahol valóban úgy érezheti, hogy kikapcsolódhat!
Az igazán fontos érv az volt, hogy nagyon kedves a főbérlőm és nagyon segítőkész!!!! Ez nem tűnnek fontos szempontnak, de nekünk mind az indulásnál, mind a jövőben nagy segítség lesz, hogy nem egy hajcsár áll felettünk, hanem valaki, aki látja a lelkesedésünket (ő is hasonló szeretettel nyitott anno üzletet) és aki megbízik bennünk és akivel jó beszélgetni az elképzeléseinkről.

A felújításról és a tervekről folyamatosan lesz majd képes és reményeim szerint blogos beszámoló is, de facebook oldalon nyomon követhetitek majd az egész felújítást lépésről-lépésre:)

Hogy mi lesz a neve? 
KEDVES PÖTTYÖS...
Tetszik? Szerintem szuper:)

Azt tudom, hogy minden négyzet centije szeretettel szépül majd, tudom, hogy lelkesen vezetem majd, de azért tele vagyok félelemmel! Bár sokan várják már és tényleg innovatív ötlet városunkban, talán még a környéken is, de vajon lesz elég vevőm? Kell ez az embereknek? Tényleg jobban járok, mintha dolgoznék valakinek? Bírni fogom? És a gyerekek? Marad rájuk időm? Ráadásul úgy érzem, hogy épp fejest ugrok egy vízzel teli medencébe, pedig alig tudok úszni! Még nem állt össze az egész, csak nagy vonalakban, pedig már lassan kezdjük a felújítást, én mégsem tudok mindent!!!!

De, ahogy máskor is, csakazértis fejest ugrok ebbe az egészbe és igen is megpróbálom, nem hátrálok meg, mert tudom, hogy jó az ötlet, tudom, hogy képes vagyok rá és ha lesznek mellettem okos emberek, akkor nagy baj nem lehet!!! Igaz? Sok erőt merítek más nők sikereiből, mert látom, hogy mások is megoldják valahogy és tudom, hogy nekik sem könnyű, de nem adják fel, mert ez az álmuk! Hálás vagyok minden nőnek, aki mert lépni, mert ezzel nekem is bátorságot adnak! És persze hálás a családomnak és a barátaimnak, akik támogatnak, nélkülük bele sem kezdtem volna! Pedig de féltenek, mégis mellettem állnak!!!!

Ezen időszak alatt viszont én még az adventi kézműves mesekönyvet is szeretném elkészíteni, mindezt a gyerekek mellett, szóval adott lesz egy idegösszeroppanás a jövőben asszem... :)
Azt már tudom, hogy most egy darabig nem fogok új megrendeléseket felvenni, mert erre az utolsó hétre is rengeteg maradt, így sajnos a vevőimnek most várniuk kell egy picit, de nem szeretnék teljesen megbolondulni, inkább a családommal töltöm majd azt a kevés szabadidőmet. Remélem megértitek!
Szóval azt írtam, hogy az új ÉLETÜNK kulcsai... Mert ez nem csak nekem lesz jó, hanem remélhetőleg Nektek is.A kulcs az én kezemben lesz, de ha nyitva lesz az ajtó, szeretettel várlak majd benneteket! 
Szorítsatok Nekem és gyertek majd! Remélhetőleg szeptember közepétől már nyitva lesz a piros ajtó...

A következő bejegyzésben megmutatom Nektek, hogy most milyen állapotban van a bolt és leírom, hogy mik a terveim! Aztán meg tartok egy nagy festő partyt a barátnőimmel, ahol mindenki kap egy ecsetet és egy bútort, de mindenről majd szépen, fokozatosan!
Küldjétek az erőt:)

Itt követhetitek a folyamatokat: https://www.facebook.com/kedvespottyos